"Süvít Gyulán a Tour de Tacx versenysorozat! Láttam a versenyzőket, ahogy hegyi pályán izzadnak a 13%-os emelkedőn, majd lefelé a görgők füstölésig forgatják a kereket, frissítőt nyújtanak a képernyő-szurkolók, üvöltenek, tombolnak, miközben vaddisznó csörtet az erdőben. Felkiáltottam: Ezt azonnal ki kell próbálnom! Hatalmas élmény volt számomra. Ezt minden kerékpárosnak ki kell próbálnia. Örülök, hogy egy ifjú tehetség teker városomban. Ő Illich Márk, aki a 2010 U13-as Magyar Köztársaság Páros Időfutam Bajnokságát megnyerte és egyben a verseny házigazdája." Molnár István, 2010 U23-as Magyar Köztársaság Országúti Bajnoka

"IGEN!  MEGÉRKEZTÜNK!"
Hallatszódik és a pár romantikusan átöleli  egymást.
Kék és piros fények nagyenergiájú lila fénnyé egyesülnek.
Tükörfalakon elmosódnak a térhatárok.
Hófehér függönyök lila fényében álló Tantraszék íves vonalai hívogatnak. Nyugalom és izgalom keveredik a levegőben.
Melegség árasztja el a helységet a fahasábok szikrázása és elmúlása során.
Frissítők karnyújtásnyi távolsága tökéletes.
Lila fények vezetnek a szauna rejtelmeibe.
Kétszemélyes tusoló élményei felejthetetlenek.
Végre egy használható baldachin, melynek eseményei rögzíthetők!
Pihi! Kártya vagy sakk?
A vörösen izzó táncpult tantraszékből élvezhető látványa gyertyafénnyel keveredik.
A masszázsmedence fényei hívogatnak a fürdőkultúra ismeretlen területeire.
"TETSZIK A TERASZ!"- mondja a kedves vietnami vendég.
"IGEN!"